• Fagylaltozót, kávézót
  szeretnék berendezni
• Üzletemet
  korszerűsíteném
• Kézműves fagylaltot
  szeretnék készíteni
• Használt vendéglátóipari
  berendezéseket keresek
• A legfrissebb információik
  érdekelnek

Fagylaltról, szövetségről

2003.01.12.

A 2003 februári Landrában megjelent cikk

Sokakkal, sokszor beszéltünk már arról, hogy milyen fontos volna, ha valamilyen szervezetbe tömörülve összefoghatnának a fagylaltkészítők. Tudásunkat, tapasztalatainkat, ötleteinket megosztva egymással, együtt talán még többre juthatnánk.

Végre, 2002. december 9-én, szép számban összejöttünk, hogy az első lépést megtehessük a FAGYLALTSZÖVETSÉG megalakítása felé. Hatalmas szervezőmunka, és kitartó utánjárás előzte meg. Minden elismerésem és köszönetem Róth Péter kollégánknak, aki lelkesedésből, önzetlenül vállalta magára a bonyolult és időigényes feladatot. Az egymásratalálás öröme után pedig rajtunk, fagylaltkészítőkön a sor, hogy olyan szövetséget alkossunk, amely a korábban külön-külön mindannyiunkban megfogalmazódó elvárásoknak eleget tesz. Nagyon sok eldöntendő kérdés merült fel már az első találkozásunkkor, ez is megerősíti: szükség van a szövetségre, igény van az együttgondolkodásra.

A fagylaltkészítés önálló szakma. Egyenlőre sajnos csak elvileg. Fagylaltot ma Magyarországon kb. 2000 helyen készítenek, de a készítők tudása nagyrészt csupán a tapasztalatból merítkezik. A cukrászképzésben használt tankönyvek mindössze érintőlegesen foglalkoznak a fagylaltkészítéssel, ezért nem csoda, hogy sokan 40 - 50 éves receptekkel dolgoznak, vagy egyszerűen porból készítik a fagylaltjaikat. Számos cukrászunk nemzetközileg is elismerten kiváló süteményeket, tortákat készít, ugyanakkor a fagylaltjaikat sok esetben elhanyagolják. Régi üzletek tulajdonosai arról panaszkodnak, hogy 15 - 20 évvel ezelőtt a mai mennyiségnek 10-20 szorosát értékesítették, de mára a fagylaltértékesítésük töredékére esett vissza, a süteményeik pedig még mindig szépen fogynak. Hibáztatják a rengeteg „kontárt”, akik cukrász végzettség nélkül jelentenek konkurenciát, a multikat, akik minden sarkon jégkrémet árulnak, a vevők pénztárcáját, a rossz időt…, mindent.

Itt az ideje, hogy egy kicsit magunkba nézzünk, és az egyébként egészséges szakmai féltékenységet félretéve elismerjük, hogy néhány „kontár” jobb fagylaltot készít, mint régi recepttel főző cukrászmestereink némelyike. Hiszen a mindennapi munka során esetleg nagyobb tudásra és tapasztalatra tett szert az, aki a fagylaltkészítésre szakosodott, utánajárt a nemzetközi trendeknek, megismerte a fagylaltkészítés legújabb fortélyait.

A FAGYLALTSZÖVETSÉG elsődleges feladatának kell, hogy tekintse a fagylaltkészítők képzését, olyan tudást adva a birtokukba, amellyel nyugodtan szembenézhetnek napjaink kihívásaival, és értékesítésüket megsokszorozhatják.

A szakmai tudás azonban önmagában nem elég. A fagylaltot el is kell adnunk. Le kell győznünk a félelmeinket, hogy a hatalmas, tőkeerős jégkrémgyártók, a szomszéd fagylaltozó olcsó árai, a gyenge fizetőképes kereslet, a rossz idő… stb. tönkretesznek bennünket.

A jó fagylalt legnagyobb rajongóinak tartott olaszok fejenként éppen kétszer annyi fagylaltot esznek, mint mi. Németországban (ahol pedig az időjárás a miénknél is kedvezőtlenebb) az egy főre jutó fagylaltfogyasztás négyszerese a magyarországinak. Van még tehát hová bővítenünk a piacot.

Régi vesszőparipám az értékesítési ár. A fagylalt ugyanis luxuscikk. Nem minden szakmabeli hajlandó ezt tudomásul venni, és ezzel súlyos hibát követnek el. Amíg egy terméket olcsón adunk, addig természetesen nem tudunk olyan jó minőségű alapanyagokat beletenni, a szűkebb árrés mellett erre nincs mód. Amíg pedig olcsóbb anyagokból készül a fagylalt, addig nem lehet olyan jó, hogy több pénzt lehessen érte kérni. Ebből az ördögi körből valahogy ki kell törni. A FAGYLALTSZÖVETSÉG tagjainak felül kell emelkedniük a kicsinyes helyi árháborúkon, értékeset kell készíteniük, amelyért megfelelő árat kérhetnek. Így a fagylaltot vége hazánkban is az őt megillető rangra emelhetjük.

Sajnos ma sokan inkább a jégkrémet, csokoládét választják desszertnek, mert annak ismerik és elismerik az állandó minőségét. Sok helyen tényleg olyan csapnivaló a fagylalt, hogy teljesen érthető a vásárlók viselkedése. Nem egy üzletben láthatjuk, hogy a fagylaltpult mellé jégkrémes hűtőt is kitesz az üzletvezető, ezzel is elismerve saját terméke hiányosságait.

Ráadásul nálunk olyan visszás helyzet alakult ki, hogy az ipari termékek jóval drágábbak még a jó minőségű kézműves fagylaltoknál is, hiszen a jelentős reklám- és marketingköltségeket is fedezniük kell valamiből... Mi pedig gyakran nem merjük megkérni a termékeink árát. Pedig az ár maga is üzenet-értékű a vásárlók számára: ha olcsóbb árat látnak meg fagylaltjaink fölé írva, kimondatlanul is az olcsóbb, tehát gyengébb minőségű termékek közé helyezik el fejükben a termékünket. Így gyakran már a kóstolásig sem jutnak el, nem bizonyosodnak meg arról, hogy milyen is valójában a minősége.

Ha egyre több üzletben találkoznak a vásárlók magas minőségű, és ennek megfelelő árú fagylaltokkal, ha különböző fórumokon büszkén elmondhatjuk, hogy milyen finomságokat tudunk készíteni, ha együtt kínáljuk a külön–külön változatos, de egyaránt jó fagylaltjainkat, akkor a vevőink értékelni fogják az erőfeszítéseinket.

Fagylaltkészítőként és alapanyag-forgalmazóként abban a sajátos helyzetben vagyok, hogy a fagylaltkészítés problémáit kis- és nagykereskedőnként egyaránt láthatom. Mivel sok kollégához jutok el, sokuk problémájával találkozom, de a saját üzletemben közvetlenül is kapcsolatba kerülök a fogyasztókkal. Ugyanakkor olasz fagylaltkészítő-mestereim segítségével igyekszem a nemzetközi tapasztalatokat, tendenciákat is megismerni. Olyan Szövetséget képzelek, amelynek tagjai kölcsönösen segítik egymás erőfeszítéseit, a közösen kialakított célok érdekében, de nem csak segítséget várnak, hanem ők maguk is segítenek az együtt megfogalmazott ajánlások betartásával. Ilyen ajánlás lehet pl. a minimális ár, a szalvétaadás minden tölcsérhez, a fagylaltporok elkerülése, és még számos más feltétel.

Ha az ország fagylaltozóiban jelentősen emelkedik a színvonal, akkor a fogyasztók ismét kedvet kapnak majd arra, hogy olyan kézműves édességet válasszanak, amelynek fogyasztása régen nálunk is nagy hagyományokkal bírt, de az iparilag előállított termékeket forgalmazó multinacionális cégek tudatos marketingje háttérbe szorította.

Közös érdekünk tehát, hogy olyan FAGYLALTSZÖVETSÉG alakulhasson, amely utat mutat a kézműveseknek, reményt ad régi dicsőségünk visszaszerzésére, és új hagyományok teremtésére. Sok sikert mindannyiunknak!

Erdős Norbert

Cikkhez kapcsolódó dokumentum:

Fagylaltrol, szovetsegrol a Landra 2003. januari szamaban.pdf